Karácsony megbukott miniszterelnök-jelöltként, Budapest vezetése helyett azonban továbbra is mással van elfoglalva. Most éppen azzal, hogy biciklizés közben fényképeztesse önmagát.
Egy kedves olvasónk küldte nekünk azt a fényképet, melyen Karácsony GeLgely egy jól felszerelt kampánystáb gyűrűjében biciklizik. Ami teljesen életszerű. Tegye fel ugyanis az a kezét, aki egy bringázáshoz előbb vesz fel sisakot vagy kényelmes, nem kidörzsölős nadrágot, mint hogy a fogasról leakasztaná a fotósát, meg a kameramant. Hiszen a kerékpározásnak ma már ugyanolyan elengedhetetlen feltétele a profi fotós, mint a pedál – főleg akkor, ha valós teljesítmény nélküli főpolgármesterek vagyunk.
Azt eddig is tudtuk Karácsonyról, hogy a munka iránti szenvedélye egyenesen arányos az idegennyelv-tudásával. (Egyikben sem jeleskedik, na.) Szóval most eljátszhatnánk, hogy őszintén meglepődünk azon, hogy a három hónapos miniszterelnök-jelölt-jelölti kampányából visszatérve neki az a legfontosabb, hogy biciklizés közben fényképeztesse önmagát. Eljátszhatnánk, de mégsem tesszük. Amit ugyanis a képen összesűrűsödve látunk, az Karácsony politikájának a magva, leglényege és kvintesszenciája. Így, ebben a sorrendben. Merthogy a főpolgármester nem városüzemeltetéssel, valódi cselekvéssel házal a közélet piacán, hanem életérzést árul. Most éppen azt, hogy ő a trendi, nyugatos és zöld politikus, aki nem rest bringára pattanni. És hogy az üzenet garantáltan célba is érjen, mindezt gazdagon dokumentálja.
G. Fodor Gábor óta kristályosra csiszolt közhely, hogy a politika a pillanat uralásáról szól. Karácsony pedig úgy látja, hogy a pillanatot a szimbolikus politizálással tudja uralni (ezt a felismerést persze részben a kényszer is szüli, hiszen megbénult fővárosi közlekedéssel legfeljebb az előválasztás ötödik helyét lehetne uralni, de arra ugye Fekete-Győr örökbérleti jogot vásárolt magának). Szóval Karácsony fotóst ragad maga mellé, és bringára pattan, hogy felmutassa a szimbólumot: főpolgármesterként annyira zöld, hogy ha a foci nem lenne valami csúnya és megvetendő dolog, akkor még a fradisták ereiben is ő csörgedezne. Közben meg abban reménykedik, hogy Budapest van annyira balos város, hogy 2024-ben akkor is újraválasztják majd, ha kizárólag a politika szimbolikus terében képes csatákat nyerni. (És Demszky Gábor 20 éve azt mutatja, hogy Karácsony nem is matekozik rosszul, vagy legalábbis mindenképpen jobban, mint amilyen a beszélt angolja.)
És ha a bringázós képet egy lépéssel távolabbról nézzük, akkor feltehetjük a kérdést, hogy mindez nem olcsó szemfényvesztés? Dehogynem az. Viszont azt is látnunk kell, amit a kettes villamos kitakar a nagy egészből. Mégpedig hogy erről a szemfényvesztésről szól Karácsony egész pályafutása. Azé a politikusé, aki egy időben jobban gyűlölte a szocikat, mint a Fideszt, mert akkor éppen a szocigyűlölés szimbóluma volt a kifizetődőbb. Majd ugyanez a Karácsony 2018-ban az MSZP miniszterelnök-jelöltje lett, merthogy az árfolyamok gyorsan változnak. A főpolgármester azonban változatlanul a politika szimbolikus terében fog tekerni, azt érzi ugyanis, hogy ebben a sávban maradva nyerhet. Csak közben a valóság Budapestje meg két év alatt visszacsúszott az élhetetlenségnek abba a bűzlő ragacsába, ami Demszky 20 évét is jellemezte. És nincs az a profi fotós, és nincs az a szög, ahonnan fényképezve ez a lecsúszás jól mutatna.