Szerepzavar: Karácsony bukott helyettese külföldről támadja Orbánt

Dorosz Dávid, Karácsony Gergely helyettese, aki eredetileg a Lánchídért is felelt, odáig jutott, hogy "szakértőként" egy amerikai lapban támadja hazugságokkal Orbánt.

Nehéz a főpolgármester-helyettesek élete, pláne, ha még nehezebbé teszik maguknak. Vegyük közülük például Dorosz Dávidot, aki Karácsony pártjának, a Párbeszédnek a politikusa. A fővárosi városháza működésére rálátó forrásaink szerint ő rekordidő, gyakorlatilag néhány hónap alatt megbukott. Ezt méltóképpen bizonyítja, hogy a Lánchíd-projektet el is vette tőle Karácsony, és egyre többet szerepel egy másik ifjú titán, Balogh Samu.

Mások is így látják Dorosz helyettes helyzetét. Idézünk a turbóliberális Direkt 36-nak az elmúlt egyéves fővárosi balos ámokfutást bemutató cikkéből

"A vele kapcsolatban állók szerint egyébként is jellemző rá, hogy az ügyekben való elmélyülés helyett inkább a szereplés érdekli. >>Szereti fotóztatni magát, még egy munkamegbeszélésen is előfordult, hogy pózolgatott, és mondta a többieknek, hogy ne foglalkozzanak vele, csak csinálják. Majd szólt a fotósnak, hogy folytassa a fotózást<< – mondta egy forrás. >>Az a típusú ember, aki bejön egy megbeszélésre, végig mobilozik, és közben felnyekken néha, hogy ööö, jó lesz<< – mondta Dorosz vezetési stílusáról egy fővárosi tisztviselő."

Azért az nem igaz, hogy csak ennyit tenne a főpolgármester-helyettes úr! Emlékeink szerint például néhány "hűsítő sziget" nevű városszépészeti borzalmat, és pár ivókutat is sikerült átadnia Dorosz mesternek.

Ettől függetlenül joggal kérdezheti az Olvasó, hogy jó-jó, de akkor a mobilozás, meg ezen alkalmi átadások mellett mi az istennyilát csinál mégis egész álló nap? Nos, a drót.info elő is áll egy válaszkísérlettel: a nemzetközi libsi sajtóban gyalázza a kormányt. Újdonsült szakértői szerepkörében például a minap az amerikai The Atlantic nevű portálnak nyilatkozott:

"Dorosz Dávid, a magyar parlament külügyi bizottságának egykori tagja, azt mondta nekem, hogy a Fidesz, Orbán kormányzó szélsőjobboldali pártja, rengeteg energiát fektetett abba, hogy jó benyomást tegyen Trumpra. >>Orbán látogatását Trumpnál nagy győzelmükként értékelték<< - mondta, megjegyezve, hogy >>Orbán Trump előhírnökének tartja magát<<."


Láthatóan, főpolgármester-helyettes úr szerint Budapest dolgai immár annyira jól mennek, hogy ő nyugodtan felcsaphat külpolitikai elemzőnek. Jellemző, hogy az amerikai újság már csak egykori képviselőként, nem pedig mostani tisztségével hivatkozik Doroszra. És van itt még egy dolog: azon a héten szélsőjobboldalizni a politikai ellenfelet, amikor a szerencsi náci jelölted plakátjáról még nem koptatta le az eső a pártod logóját, az álmoskönyvek szerint nem a legbölcsebb cselekedet.

Végül belegondoltunk, hogy Dorosznak nem kellene-e inkább melózni egy kicsit Budapest ügyein? És arra jutottunk, hogy jobb is, ha nem nyúl érdemben semmihez. Még a végén berendezne egy darázs-garázst valamelyik aluljáróban. Nyomkodja inkább csak a telóját, küldözgesse a mondatait a tengerentúlra, és maradjon a hűsítő szigeteknél télen is.

Az elmúlt egy évüket elnézve, mindenkinek jobb lesz ez így.

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom