"Te milyen autóval jársz, kicsim?" - így beszélt egy újságírónővel Gyurcsány új igazolása (VIDEÓ)

„Az a luxusautó olcsóbb volt, mint az enyém.” „Te milyen autóval jársz, kicsim?” Ezek a szövegek nem egy kocsmai csajozás arrogáns dumái voltak, hanem Gyurcsány új igazolása beszélt így egy újságírónővel a sajtótájékoztatón.

A Gyurcsány-házaspár Demokratikus Koalíciója a működését kis gömböci üzemmódba kapcsolta, és szép komótosan elkezdte magába kebelezni az ellenzéki politikusokat. Legutóbb például a Párbeszéd pártigazgatói pozícióját hagyta ott Kocsis-Cake Olivio, hogy az árnyékkormányban árnyékkormánybiztos lehessen. Amelyhez képest a Napnál fűtő egészen komoly és felelősségteljes beosztásnak tűnik, na, de ne kalandozzunk el, hanem fókuszáljunk arra, mivel magyarázta a váltást Kocsis-Cake. „Márpedig én [Gyurcsányné] miatt csatlakoztam a DK-hoz. Amúgy is jót tenne egy női miniszterelnök az országnak” – jelentette ki cselekvőképessége teljes tudatában az árnyékkormánybiztos.
Szóval a női méltóság, a nők egyenjogúságáért vívott harc, nos, az a DK-ban valami nagyon fontos érték lehet. Meg csáberő. Mondjuk mint egyszeri pártelnök számára a Grey Goose-gyárlátogatás.Ha ezt az alapértéket rögzítettük, akkor nézzük meg, hogyan beszél egy nővel Gyurcsányék új igazolása, Szombathely alpolgármestere:

„Te milyen autóval jársz, kicsim?”

Mivel hitelességi problémákat feszeget, ezért komoly és megfontolandó kérdés is lehetne az, melyet a Vas Népe újságírónője felvet: mégis miként egyeztethető össze a szociálisan érzékeny baloldal mítoszával, hogy Szombathely balos városvezetésének egyik tagja zsírúj Ford Mustanggal jár be dolgozni? A felvetést azonban Gyurcsányék új igazolása, Horváth Attila alpolgármester elintézi annyival, hogy és „te milyen autóval jársz, kicsim?” Szóval akkor ezt most még egyszer, hogy Mérő Veráék és egyéb nőjogi szervezetek is jegyzetelni tudják, a munkáját végző újságírónő megszólítása: „kicsim”. Jó, hogy nem mindjárt mucika. Esetleg aranyom vagy csillagom. Ó, igen, ez a kicsimezés bizony jól beazonosítható és tömény öltözőszagot áraszt magából, melynek tökéletes harmóniáját a háromnapos, izzadt zokniszaggal keveredő Old Spice adja. Az ősbunkóságot középhaladó szinten művelők – természetesen Gyurcsányék új igazolása is idesorolhatja magát – az elixírhez még némi kannásbor-kipárolgást is vegyíthetnek.

„Az a luxusautó, az olcsóbb volt, mint az enyém. (…) Miért nem kérdezed meg azt, hogy nekem milyen autóm van? (…) Q5-ös Audim van, ami drágább volt, mint az az autó.”

A különböző konditermek gyúrósjóskáinak visszatérő cseveje ez, hogy kinek a Német’ből behozott Audija vagy BMW-je volt a drágább. És jó megtapasztalni, hogy Gyurcsányék új igazolása helyből, nekifutás nélkül tudja hozni ezt a szellemi magaslatot, amelyet Pumped Gabo is csak oxigénpalackkal a hátán lenne képes megmászni. De nem így Horváth Attila, aki a szociális érzékenység jegyében még azt is kiszámolhatná, hogy a nagyon drága (!), még a Mustangnál is sokkal luxybb (!!) Q5-öséből mennyi lélegeztetőgépet lehetne vásárolni. Csak a bolondozás, mókázás kedvéért, hogy érezzük, nem egy olcsójános baloldali politikussal van ám dolgunk. Ha esetleg cikkünk olvasása közben mégis megjönne a kedve Horváth alpolgármester úrnak a matekhoz, akkor a helyes megfejtését blogunk e-mail címére várjuk Nem vagyok fillérb*szó, tesa! jeligére.

„A nagy büdös lóf*szt!”

Mielőtt azonban bárki azt gondolná, hogy ócska, primitív szexizmussal vádolnánk Gyurcsányék új igazolását, visszakézből el is utasítanánk a gyanúsítgatást. Mi ugyanis azt állítjuk, hogy Horváth Attila nemre, korra, vallásra való tekintet nélkül tudja hozni ezt a hamisítatlan, márkavédett suttyóságot. A szombathelyi közgyűlés 2019. április 30-i közgyűlésén ugyanis egy vita kellős közepén bőgte bele a vakvilágba, hogy „a nagy büdös lóf*szt”.

Article alt!

Ritka annak a fajta harmóniának a megtalálása, és talán csak a Bud Spencer-Terence Hill klasszikusoknál érezzük igazán, amikor minden pofon jó helyre megy. De most valahogy ugyanez az érzés kerített hatalmába minket, hogy az MSZP-ből induló Horváth Attila végre hazatalált. Hogy Gyurcsányék ölelő karjaiban a lehető legjobb helyre került.

(Nyitókép: Horváth Attila Facebook-oldala)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom