Teljesen alap kérdésre mondott csütörtököt Kunhalmi

Kunhalmi Ágnes ismét nagyot ment az ATV-ben: először a magyar és angol nyelvű védettségi igazolványról állította, hogy az csak magyar nyelvű. Majd pedig nem tudott elsőre válaszolni arra a kérdésre, hogy mostanáig egy vagy két oltást kapott.

Ötmillió beoltottnál az oltásellenes baloldalnak csak sikerült felismernie, hogy érdemes lenne fegyvernemet váltani, és új indokkal támadni a kormányt. Persze, közben visszavonhatatlanul ráégett az oltásellenesség bélyege. Ennek alátámasztására pedig elég csak fellapoznunk az Ablak-Zsiráfban az ’oltásellenes baloldal’ szócikkét, amely mellett ott mosolyognak Gyurcsányék, miközben éppen a kínai vakcina betiltásáért gyűjtenek petíciót.

A keleti vakcinák után a baloldal ezúttal a védettségi igazolványban találta meg az új kulákot, akinek úgy lesöpörné a padlását, hogy azt még Apró-nagypapa is megkönnyezné. Ezt ráadásul egy olyan kínos jelenetsorral vezette fel Kunhalmi Ágnes és Rónai Egon kettőse az ATV-ben, amihez képest még a Sas-kabaré is egészen spontán, alig begyakorolt rögtönzésnek hat.
Rónai Egon: Mije van? Magyar nyelvűje?
Kunhalmi Ágnes: Igen, ez egy magyar nyelvű védettségi igazolvány, úgyhogy ez…
Rónai: Ezt két oltással érdemelte ki, vagy még csak eggyel?
Kunhalmi: Még egyszer?

A saját védettségi igazolványába belefeledkező MSZP-társelnöknek tehát azt az egyszerű kérdést nem sikerült dekódolnia, hogy hányadik oltását kapta meg. Amit mi elsőre azzal magyaráznánk, hogy az eredeti állítás az igazolvány magyar nyelvűségére vonatkozik. Csakhogy a kártyájára rápillantó Kunhalmi vélhetően ott a stúdióban szembesült azzal, hogy az adatok magyar és angol nyelven egyaránt szerepelnek az igazolványon. Innentől viszont csak bajosan, az igazság nem minden részletét kibontva lehet azt állítani, hogy ez kizárólagosan magyar nyelvű okmány volna.

Ráadásul nem is ez az első eset Kunhalmi – helyenként ajtónak csapódásokkal végződő – politikai pályafutása során, amikor meggyűlt egy igazolvánnyal a baja. Emlékezhetünk, hogy 2005-ben [ekkor a politikus már 23 éves volt – a szerk.] a lejárt gimnáziumi diákigazolványára ragasztott érvényesítő matricát. Egy ellenőr azonban elcsípte a hamis okmánnyal buszozó Kunhalmit, akit ezután közokirat-hamisításért jogerősen el is ítéltek. Az esetet később – kuncogva – ezekkel a szavakkal elevenítette fel: Elkapott az ellenőr. Rám nézett, és azt mondja, hát, maga nem igazán egy gimnazista alkat, kedves hölgyem.” Pedig dehogynem. A bubifrizura örök kortalanságot kölcsönöz minden negyvenes hölgynek.

Ha pedig a jövőben Kunhalminak gondja akadna bármiféle idegennyelvű szöveggel, akkor az ATV-s panaszkodás előtt érdemes felkeresnie a hiperpasszív angolt felsőfokon hallgató – és közben bölcsen pislogó – Karácsony Gergelyt.

(A kép forrása: Hirado.hu)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom