„Ha van sapka, azért” – a járványveszély alatt is a kormánykritika számított a balos sajtónak

Ezúttal sem hazudtolta meg magát a baloldali online sajtó. A koronavírus-járvány első napjaiban még rendre a védőfelszerelések állítólagos hiányára panaszkodtak, ma viszont már brutális túlrendelésről és szükségtelen beszerzésekről írnak. Járványveszély ide vagy oda, a balos online sajtónak úgy tűnik, csak a kormánykritika számít.

A baloldali portálok a kifejezetten jó időzítéssel bevezetett járványügyi intézkedéseket követően azonnal ráfordultak a védőfelszerelések állítólagos hiányának hangoztatására. Ennek érdekében igyekeztek minél nagyobb felületet biztosítani azoknak az ellenzéki szereplőknek, akik arról beszéltek, hogy Magyarországon márpedig kevés a szájmaszk és a lélegeztetőgép.

Jó példa erre a Soros-pénzekkel támogatott 444 március 7-i beszámolója Hadházy Ákos Facebook-posztjáról. A gyenge idegzetű képviselő épp arról panaszkodott, hogy a Szent László kórházban csak 17 intenzív ágyat és 20 lélegeztetőgépet talált. A portál három nappal később Gyurcsány Ferencet is idézte, aki szintén arról beszélt, hogy állítólag nincs elég lélegeztetőgép a kórházakban. Mindez nem előzmények nélküli, a balosok évek óta követelik a lélegeztetőgépek korlátlan beszerzését.

Haszán Zoltán (szintén 444) még március 21-én is gúnyosan a kormány fejére olvasta, hogy „a cseh és a szlovák kormány már milliószámra veszi a védőfelszereléseket Kínából, nálunk meg csak ígéret van rá, noha nem győzzük hangsúlyozni, milyen komoly és szoros kapcsolat van Magyarország és Kína között”. Pedig erre – tette hozzá – „most igazán nagy szükség lenne”. De a 444 tudományosnak nevezett rovata, a Qubit például arról írt, hogy „április 3-ára több mint 19 ezer koronavírussal fertőzött ember lesz Magyarországon, és aznapra elfogynak a lélegeztetőgépek”.

Nos, a tény az, hogy a kormány határozottan, kellő időben hozta meg a hatékony védekezéshez szükséges intézkedéseket, ezért mi – számos országgal ellentétben – nem tapasztaltuk meg a járvány tömeges berobbanását közvetlenül a vírus megjelenése után. A magyar járványgörbe a járvány kezdetétől, a védekezés első szakasza alatt végig kifejezetten lapos és elnyúló volt. A kormány ugyanakkor a kezdeti intézkedések (látogatási korlátozások, közösségi távolságtartás, nyitvatartási korlátozások, online tanrend bevezetése) után, a járvány tömegessé válására felkészülve napról-napra több védőfelszerelés (lélegeztetőgép, szájmaszk stb.) beszerzéséről döntött.

A baloldali online portálok ekkor hirtelen tónust váltottak és ráfordultak a beszerzések kritizálására, de a baloldali pártok is felzárkóztak a sorban: a parlamentben nem támogatták a járványügyi intézkedések meghosszabbítását – ezáltal akadályozták a járványügyi védekezést –, több esetben pedig méltatlanul megtámadták a járványügyi szakemberek munkáját.

Kerner Zsolt (24.hu), akitől korábban még a 444 is megszabadult, március 23-án már arról írt, hogy „Kína szájmaszkokkal vásárolja meg a világ szeretetét”. Erre csatlakozott rá a HVG „amíg Olaszország a vírussal küzd, betoppant Kína és Oroszország” című cikkével, nyilvánvalóan hazánkra is utalva az írással. Ebből a cikkből egyébként azt is megtudhattuk, hogy míg az olaszoknak küldött kínai segítség és orosz segélyek mögött állítólag egyéb megfontolások is voltak, a kommunista Kuba „úgy tűnik, tényleg hátsó szándékok nélkül segített”. Micsoda éleslátás!

Szintén érdemes megemlíteni Benke Ágnes (24.hu) március 26-i cikkét. Ebben a szerző a beszerzett védőeszközök számának növekedése miatt immár azt a kérdést feszegette, hogy nem is annyira a lélegeztetőgépek száma, hanem a működtetésükhöz szükséges infrastruktúra megléte a kérdés. Pánikkeltő jelleggel pedig feltette a költőinek szánt kérdést: „vajon tényleg juthat-e minden súlyos koronavírus-betegnek lélegeztetőgép Magyarországon”?

Számos olyan cikk is született a balos online sajtóban, melyekben a beszerzett eszközök minőségét kritizálták. Ez a kritika a sok országban használhatatlannak bizonyult tesztekkel kapcsolatban persze visszafogottabb volt, a tesztelés kapcsán amíg csak tudtak, arról írtak, hogy (szerintük) milyen kevés mintavételt végez Magyarország. Érdemes továbbá kiemelni a már említett Haszán Zoltán (444) március 30-i cikkét is, melyben egy Lovas András nevű aneszteziológust idézett. Lovas a cikkben arról beszélt, hogy „tízezres terhelést kell kibírnia az egészségügynek anyagban, ágyban, lélegeztetőgépben, orvosban, ápolónőben”. „Tiszta beszéd” – tette hozzá Haszán.

Nos, a balos portálok újabb fordulata előtt, a tiszta beszéd jegyében nézzük röviden a tényeket.

A vírussal szembeni küzdelem első szakaszát Magyarország és a magyar emberek megnyerték, a védekezés első szakasza sikeresen lezárult.  Mindezt alátámasztja az az adat, mely szerint míg hazánkban százezer főre vetítve mindössze 6 halálesetről beszélhetünk, ez az adat a 27 uniós ország népességét egyben számítva 30 főt tesz ki. De például csak Belgiumban 84, Spanyolországban 61, Olaszországban 57, Svédországban pedig 52 haláleset jut százezer főre.

A magyar kormány minden szükséges járványügyi intézkedést kellő időben hozott meg. A veszélyhelyzetet hazánkban az első regisztrált eset utáni 7., Lengyelországban a 9., Csehországban a 13. napon hozták meg. Ugyanezt az intézkedést Belgiumban a 37., Spanyolországban a 45. napon jelentették be. Olaszországban január 31-én regisztrálták az első két beteget, az olasz kormány mégis 38 nappal ezután hirdette ki az országos karantént, míg ugyanezt Nagy-Britanniában az 52. napon jelentették be.

A járvány első szakasza során a kormány végig együttműködött az emberekkel, akik elfogadták az intézkedéseket. A kormányzati intézkedések mögött nemzeti konszenzus alakult ki, a kutatócégek eltérő arányú, de minimum kétharmados elégedettséget azonosítottak a védekezéssel kapcsolatban.

A balos portálok pedig mintha épp erről feledkeztek volna meg az elmúlt napokban, és persze arról, miket is írtak a járvány első heteiben.

Tegnapelőtt a Magyar Narancs már „brutális túlrendelés: 300 milliárdért vett a kormány 16 ezer lélegeztetőgépet” címmel jelentette meg cikkét. Ma reggel pedig a 444-en ismét Haszán Zoltán arról írt, hogy „a szakértők legrosszabb rémálmában sincs olyan forgatókönyv, amiben szükség lenne a Kínából vásárolt 16 ezer lélegeztetőgépre”. A cikkben idézték Menczer Tamást, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárát, aki arról beszélt, hogy az operatív törzs a korábban előre jelzett mennyiség helyett 10 ezer lélegeztetőgépet tartott szükségesnek. Haszán gyorsan hozzá is tette ezért, hogy ezen felül „a túlbiztosítás túlbiztosításának szánt 6 ezer darabra már az égvilágon semmi szükségünk nincs”. Az más kérdés, hogy – mint fentebb bemutattuk –, két hónappal ezelőtt szintén ő jegyezte azt a cikket, amiben maguk beszéltek „tízezres terhelésről” a lélegeztetőgépek kapcsán is.

„Tiszta beszéd” – hangzott el akkor az idézett cikkben. Valóban: szerintünk mára mindenki számára tiszta, hogy az idézett portálok bármikor és bármiért készek megtámadni a magyar kormányt. Míg a magyar emberek az elmúlt közel három hónapban mindent megtettek azért, hogy ne legyen nagyobb baj a koronavírus miatt, a balos online sajtónak a járványveszély idején is csak a kormánykritika számított, még a valóságot is ehhez képest próbálták torzítani. Aligha mondhatunk erre mást, mint hogy szégyelljék magukat!

(a címlapkép forrása: pexels.com)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom