Megbízhatatlan, gyanús, kínai gagyi - így hergel a jobbikos Steinmetz a keleti vakcinák ellen

Megbízhatatlan, gagyi, gyanús – ezeket a jelzőket szajkózva próbál a keleti vakcinák ellen hergelni a jobbikos Steinmetz Ádám. Újabb fejezetéhez érkezett ezzel a baloldal oltásellenes kampánya.

Előző írásunkban rámutattunk, hogy Steinmetz Ádám is támogatja azt a parlamenti határozatot, mely megakadályozná a keleti vakcinákkal való oltást. Amennyiben a jobbikos politikus által felkarolt akció sikerrel jár, úgy kijelenthető, hogy több tízezer somogyi polgár esett volna el a koronavírus elleni oltástól.

Nem a parlamenti határozat azonban az egyetlen támadási pont Steinmetz ténykedésében, amely az oltásokba vetett közbizalom aláásására irányul. A képviselő közösségi oldalát átnézve ugyanis arra a meglepő tényre bukkantunk, hogy már egy 2020. november 15-i bejegyzésében megkezdte a keleti vakcinák elleni hergelést. A Jobbik készítette – és Steinmetz által továbbosztott – videó azt állította, hogy az orosz és kínai szérumok megbízhatatlanok, a képviselő pedig annyival egészítette ki a felvételt, hogy ők csak kimondják az igazságot.

Rejtély azonban, hogy milyen igazságra gondolhat, hiszen a jobbikos narratívában „megbízhatónak” minősített nyugati vakcinákkal való oltás 2020 novemberében még meg sem kezdődött. Az Egyesült Államokban a Pfizerrel történő oltakozás ugyanis csak december közepén indult, a Moderna vakcináit pedig néhány héttel később kezdték el használni. Steinmetz az „igazság kimondása” közben azt is elfelejtette megemlíteni, hogy a neves brit orvosi folyóirat, a The Lancet a Szputnyik V esetében 91,6 százalékos hatékonyságot mutatott ki, megállapítva továbbá, hogy nincsenek komoly mellékhatásai.

2021. január 29-én Steinmetz aztán az ATV-n futó A nap híre című műsorban folytatta a kínai vakcina elleni támadássorozatát. A beszélgetés során azt próbálta bizonygatni, hogy azért „gyanús” a Sinopharm, mert nem engedélyeztetik az unióval. Arról viszont mélyen hallgatott, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői a Sinopharm vakcináját hatásosnak és biztonságosnak minősítették.

Steinmetz minden bizonnyal megfeledkezhetett arról a bölcsességről, miszerint „doktor vagyok ugyan, de nem orvos”, így 2021. február 12-én ismét előbújt belőle a vakcinaszakértő. Közösségi oldalán ugyanis egyenesen úgy fogalmazott, hogy a kormány eljátszotta a bizalmát, mivel „használhatatlan és fölösleges kínai gagyikra” költötte a pénzt. A „kínai gagyizás” ráadásul kísértetiesen egybecseng Jakab Péter rasszista parlamenti kirohanásával is, melyben „valami kínai cuccnak” minősítette a Sinopharmot. Steinmetz pártelnöke beszédében kihangsúlyozta: a kínai vakcinával lehet ugyan, hogy „beoltottak egymillió afrikait, vagy egymillió kínait”, de attól az még nem lesz jó a magyar embereknek. Érdekes, már-már náci időket idéző gondolatkísérlet, hogy a Jobbikban bőrszín és származás alapján kívánják eldönteni, ki kapjon „kínai gagyit”.

A kommunista Lukács György – a Bűn és bűnhődés Razumihinjára tévesen hivatkozva – vetette fel, hogy lehetséges „az igazsághoz keresztülhazudnunk magunkat”. Nos, a történelem világosan megmutatta, hogy nem, egyáltalán nem lehetséges. Mint ahogy az ócska, oltásellenes hangulatkeltés sem az igazság kimondásához, hanem súlyos – akár somogyi polgárok életében mérhető – tragédiákhoz vezethet. Jó lenne, ha ezt Steinmetz is megértené, és befejezné végre a keleti vakcinák elleni hergelést.

(A kép forrása: Facebook)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom