Miután az Egyesült Államok megmutatta az emberiségnek a demokrácia következő lépcsőfokát, amelyen már a halottak is alanyi jogon szavazhatnak (abban az esetben, ha a demokratákat támogatják), a magyarországi nagykövetségük is aktivizálta magát. Hogy egy cikknek álcázott, fizetett propagandaanyagban rántsák le a leplet a „kínai rablóhitelről”.
Van az a Hofi Géza nevéhez kapcsolt definíció, hogy korrupció az, amiből engem kihagynak. Ehhez hasonlóan a „rablóhitel” természete is valami olyasmi lehet, hogy az a kölcsönfelvétel, amiből az amerikaiak kimaradnak, nos, az automatikusan megkapja a „rabló” jelzőt. Ahhoz pedig talán már Hofi sem tudna mit hozzátenni, hogy a rendszeresen világcsendőröset játszó Egyesült Államok őszintén beleborzong abba, hogy a gazdasági súlyát Kína „befolyásolási eszközként” használja. Ennél már csak azzal követne el Kína nagyobb bűnt, ha némi olaj reményében megindítana egy-két közel-keleti háborút. (Mondjuk ilyen „rablóháborút” elképzelni is nehéz, elvégre melyik világhatalom vetemedne ilyen szörnyűségre?)
Az amerikai nagykövetség azonban nyilván nem akarja „befolyásolási eszközként” használni a propagandacikkét, ezért vélhetően csak merő szívjóságból helyezte el a – Czeglédy Csaba által alapított – nyugat.hu-n vagy a Válasz Online-on. Utóbbi kapcsán szomorú a felismerés, hogy a nyomtatott hetiválaszos időkben még hazánk szuverenitása mellett állt. Mostanra viszont a nagyhatalmi „támogatott tartalmak” szolgálóleányának szegődött.
„Dzsibutiban – írja a nagykövetségi cikk – az államadósság (amelynek oroszlánrésze Kína kezében van) az ország GDP-jének mintegy 80 százalékára emelkedett, és emiatt az afrikai ország fokozatosan kitett az adósságnyomás kockázatának.”
Azt a világért sem állítanánk, hogy Dzsibuti globális folyamatokban játszott szerepét akár csak megközelítené a jelentéktelen Görögország, ahol még hírből sem ismerik a „kínai rablóhitelt”. A 2008-as gazdasági világválság után a görögökön ugyanis az IMF-ből, az Európai Központi Bankból és az Európai Bizottságból álló „trojka” segített. Az akció eredményeként Görögország államadóssága ma 180 százalék körül mozog (szemben Dzsibuti 80 százalékával), és a legoptimistább becslések szerint is évtizedekig nyögik még a görögök az IMF-hitel terheit. Miközben a mentőcsomagon Németország csak 2010 és 2012 között 1,34 milliárd eurót keresett. Sőt, egyes német képviselők még azt is felvetették, hogy Görögország akkor járna el helyesen, ha nekiállna eladogatni a szigeteit. A „kínai rablóhitellel” szemben így kell tehát önfeláldozó módon adakozni.
„A kínai »Egy övezet, egy út« kezdeményezés célja a globális kereskedelem uralása olyan szárazföldi és tengeri kereskedelmi útvonalhálózatok kialakításával, amelyek a Kínai Kommunista Párt irányítása vagy befolyása alá tartoznak.”
Talán meglepő lesz az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségén dolgozóknak, de az a Kína is a Kínai Kommunista Párt „irányítása vagy befolyása alá” tartozik, ahová az amerikai gigacégek kiszervezték a gyártósoraikat. Annak érdekében, hogy a Kínai Kommunista Párt „irányítása vagy befolyása alá” tartozó, olcsó kínai munkaerő még több hasznot termeljen nekik. Ez azonban nem volt rablás, és nem volt kizsákmányolás. A rablás csak akkor kezdődött, amikor Kína – az Egyesült Államok mintájára – világhatalomként lépett fel, ezzel ismét kétpólusúvá téve a világrendet. Ha ez fáj az amerikaiaknak, akkor mondják ezt. Mert a vetélytárs megjelenésétől való félelem hihető. Szemben a dzsibutiak iránti őszintétlen aggodalmukkal.
(A kép forrása: redbubble.com)